zajlás

Matrix & Futurebound - American beauty

EZ Basic - Nice 1 The Andrews Sisters - Rum and coca cola

a legutóbbi napidalról pedig annyit, hogy a fesztiválon két alkalommal hallottam: egyszer élőben, egyedül, elcseszve, egyszer pedig szombat éjjel, hármasban, kézenfogva, és senki nem értette, min röhögök sírva. magamon, drágáim, ez is tud szórakoztató.

jaj, elfelejtettem még egy hirelen jött és jól sikerült beszélgetést zozóval és dömével, ami szerintem mindhérmunkat megnyugtatott. már azt is tudom - tőlük - milyen lesz a férjem. aggódom is.

hogy tamás kifejezésével éljek, nemcsak én vagyok love-vak, de úgy tűnik, a love is én-vak. mindegy, bírjuk. hétvégén viszont balatone, és egyetlen, férfiakkal kapcsolatos tervem, hogy váltok pár mondatot rudeboy-jal, remélhetőleg kicsit se zavarban, viszont hatékonyan. nem, nem dugni akarok, hanem rövid interjút és segítséget munkához.

megvolt, túléltük, nehezen. péntek délutántól konstans alkoholfogyasztás, így már tudom, hogy ha mértékkel is, de kedvelem a whiskeyt. ami jó volt, az nagyon jó (nouvelle vague, szombat reggeli munkakávé, vágás, hangulat), ami meg rossz, az alkohollal tompíttatott. igen, szombat este állva aludtam el a taxira váró sorban, de mentségemre szóljon, hogy csak sokat ittam gyógyszerre, és nem rúgtam be. tegyük hozzá, a hatás a másnapi full pszichedéliában csúcsosodott ki, és onnan tudtam, hogy klasszikus fesztiválélményem volt, hogy mocskosnak éreztem magam, kívül-belül. valahogy teljesen helyénvalónak tűnt szilárd és határozott álarcban nyomni az egészet, self-securing. persze jönnek ilyenkor még az örülni való érzések, amikor azt hiszed, te jobban érted, ráhangolódsz, érzed, hogy mi van, aztán nyilván kiderül, hogy ez teljesen mindegy, senkit sem érdekel, úgyhogy legyintesz, és iszol tovább. (olykor persze szembejön egy mr. övtáska.)

ájbinak vége, lehet erről bármit mondani, de minek.

közben aztán rengtege munka és költözködés, lassan minden csomagolva, szállítva vagy éppen az előtt. gubó téblábol a lakásban, várja, hogy mi lesz, eddig csak magába volt zárva, most már egy külön doboza is lesz, csak még az nem derült ki, éppen lepkésedik, vagy ez lesz a standard állapot.

de ha el kéne mondanom, pontosan mit csináltam a volt óta, nem tudnám. zajlás van, támpontokkal - anyuval, anyukával, egy kósza sörözés kiskirályfival, '68-as konferencia úgy, hogy közben ketten a pokolba kívántak, és szerencsére nem kellett kontaktust teremtenünk, és el akartam bújni, de nem lehetett. mindegy, amit akartam, megvalósult - anyaggyűjtés - a többi pedig lényegtelen.

egyébként vissza kéne fognom a vásárlásaimat, mert mostanában sok volt, de megnyugtat, hogy kevés olyan dolgot vettem, amire a szó szoros értelmében nem volt szükségem - de azoknak is örülök, és rendszeresen használom.

szombati 4k-vízicsata pedig vicces volt (igaz, majd' megfagytam utána), castro bistro és anyuka, majd gödör. finom mojitók, majd találkozás péterrel, aki jobban nézett ki, mint ahogy érezte magát. houston, houston, we have a problem - holnaptól űrblogger leszek.

már nem sok van ebből a hétből, a vége felé pedig ezt fogom hallgatni.

igen, how bad, hogy azt a zsámot, amelyik az álmomban volt, és azzal, aki. nyüször.

nem mondanám...

szerencsére kifejtettem anyukának, így hát nem kell még egyszer - meg hát az nem is lenne ildomos. maradjunk annyiban, hogy ha azok alapján ítélném meg magam, amit tegnap arcba kaptam, egy intellektus nélkül szükölködő prostit látnék a tükörben.

és nem, nem tartom magam annak.

este meg tamás a38-on, menjen mindenki!

mai dalunk pedig - kettő is van.

 

Chris Isaak - Wicked Game

 

 

Billy Idol - Rebel Yell

szerencsére megvan az észhez térítés is.

a nagyon nagyon nagyon kurvaélet.

ska-reggae fesztivál, mert megérdemeljük. egy férfi, akivel lehetett táncolni, vigalom hajnalig, és ma újra munka, olyan nézésekkel a laptop fölött, hogy áldom az eget, amiért már nem pillangósítja tele a gyomromat.

csak épp egy kicsit. de ennyi kell.

el ne felejtsem befejezni a tubiajeszt!

így, hogy jószagú, elegáns, vicces és kedves, nagyon nehéz.

főleg, hogy közkinccsé tett egy képet, amit borzasztóan *mmmmmmmmmmmhhhhhhhhhhhhhhhhh*. hát most ezzel mi a retket kezdjek? korán van még ennyi libidóhoz.

nyilván nincs még kész a házi dolgozatom. pedig már nagyon kéne.

viszont a hasam láthatóan lapult, és csináltam ma egy interjút, ami szvsz egész korrekt lett. továbbá gyönyörű férfival utaztam együtt a hetes buszon, nagyon tanult, és nagyon szerettem volna, ha megszólít, mert szimpatikus volt, mosolygós, ápolt, éppen tanult, és szeksziesnek is találtam. persze nem szólított le.

a szervezkedés meg vadul zajlik, lelkesen várom a klipforgatást is - életem legjobb leadandója lesz szerintem. össze is írom, mit ne felejtsek el: gyöngysor, tükör szóda, és persze csoki.

andris: nagyon szépen köszönöm, hogy szóltál a múzeumos paso-ról. gyakorlatilag ez volt az egyetlen dolog, amit egész éjjel láttam. (és hogy miylen rosszul lettema  cataflamra ivott sörtől, attyaistennn).

na folytköv hamarost.

kitöltöttem egy szemérmetlenül hosszú személyiségtesztet - nem mondom meg, kitől kaptam, mert mondanék valami csúnyát - és az a végén nem is egy egyértelmű meghatározást adott rólam, amit mindenki elvárna, hogy helyretegye az idióta kis énképét. nem, ez kiköpte, hogy mik az aurám domináns színei. úgyhogy világmegváltó rákenrólsztárságon kell ügyködnöm, azvan. nesztek, ez állítólag mind én vagyok.

Crystal is a rare Life Color. Crystals have clear auras and are known as the "aura chameleons." Like chameleons, their auras will change colors to match those of the people they are connecting with at the time. They then take on the characteristics, behavior patterns, emotions and thoughts of that color.

Consequently, in power Crystals can get along quite well with almost anyone. Yellows , for example, feels they can relate to Crystals who, when they are with them, act and think like Yellows . Later, when the same Crystals spend time with Sensitive Tans, the Tans can feel as if they have found kindred spirits.

However, the Crystals' inconsistencies can also confuse people. One minute Crystals think and behave like Greens . A short while later, they can act like Blues . The more they connect and bond with others, the more their personalities change.

Because Crystals tend to absorb the colors of other people's auras, people can, at times, feel an energy drain when they are in the presence of Crystals. In power, Crystals can be a clear conduit or channel for healing energy. Being natural healers, the Crystals' gift is to help their clients clear blockages, thereby enabling the clients' own natural healing processes to take place.

While healing, balanced Crystals are able to keep their thoughts and emotions out of the way, making the healing more pure. Crystals do not always understand their healing abilities. It can often frighten and confuse them or cause them to feel overwhelmed. These rare souls are often physically fragile and delicate.

Because of their unusual sensitivity, they can only heal one person at a time. They then need to go to a peaceful place to cleanse their aura. Working with too many people can short-circuit their system.

Blues are some of the most loving, nurturing and supportive personalities of the Life Colors. They live from their heart and emotions. Their purpose for being on the planet is to give love, to teach love and to learn that they are loved. Their priorities are love, relationships, and spirituality.

Blues are traditionally teachers, counselors, and nurses---basically the loving, nurturers and caretakers on the planet. Blues are constantly helping others. They want to make sure that everyone feels loved and accepted. People are always turning to Blues for comfort and counsel because Blues will always be there for them. They consistently provide a shoulder for others to cry on.

Blues are the most emotional personalities in the aura spectrum. They can cry at the drop of a hat. Blues cry when they are happy, hurt, angry, sad, or for no apparent reason at all. Even watching a sentimental commercial on television can bring on tears.

Violets are the inspirational visionaries, leaders and teachers who are here to help save the planet. Most Violets feel drawn to educate the masses, to inspire higher ideals, to improve the quality of life on the planet, or to help save people, animals and the environment.

All Violets have an inner sense that they are here to do something important, that their destiny is greater than that of the average person. Most Violets have felt this way since childhood. As children, many Violets imagined becoming famous, or traveling the planet, possibly joining humanitarian causes such the Peace Corp. Many of these charismatic personalities take on roles as leaders and teachers, while other Violets prefer to reach people through music, film or other art form.

Because this era is currently the "Violet Age," any Violets who are not accomplishing what they came here to do are experiencing an inner “push” — even an inner “earthquake.” Inner forces seem to be shaking them up and pushing them to move into action, to fulfill their life purpose. Violets know they are here to do something significant. However, they aren't always sure what that something is or how to accomplish it.

Many Violets were taught as children that their dreams and aspirations were unrealistic, so they have lost touch with their original visions. It's important for Violets to reconnect with their life purpose and vision, and to take action. Otherwise they will always feel unfulfilled. They will always sense something is missing from their lives. Violets need to learn to slow down long enough to listen to their inner voice and to connect with their higher vision.

mindjárt jobb, nem?

lever, török. nem, nem foci.
orfű kimarad, mert nem tudtam műszakot cserélni, de főleg mert kolléga annyira nyilvánvalóan éreztette velem, hogy ezt ő akarja csinálni, másik férfikollégával, és ez az ő játszóterük, a csajaik meg otthon, és nehogymá ebbe belepiszkítsak. nehéz tudomásul venni. de persze muszáj. így viszont éppencsaknemcsörte-kollégával dolgozom egész hétvégén.

igen, kurvára bassza a csőröm. röhögni és sörözni akartam, meg pasora menni, meg úgy egyáltalán: fesztiválozni. élni.

főleg azért, mert az utóbbi egy hónapban olyan munkát végeztem, amelyet nem hogy nem élveztem, de kimondottan undorodom is tőle. tudom, hogy a szakmámbeli emberek többsége ezzel kezdi, de miért kell nekem még mindig ezt csinálnom? ennyire szarul végzem a munkámat, hogy másra nem vagyok alkalmas? komolyan kizárólag ostoba és szép emberek nem létező lelkével vagy életének aktualitásával kell foglalkoznom? mi rosszat tettem ezért?

elkeserít és dühít ez az egész. azt hiszem, valamit nagyon elbasztam. és nyilván amíg lehet, csinálom legalább ezt, mert ez legalább olyan dolog, ami közel áll ahhoz (technikailag persze), amit valóban szeretnék. de most nagyon nem vagyok feldobva. és fogalmam sincs, mikor lehetek újságíró. mert most hányhatnékom van a szeméttől - amit magam gyártok.

zé szerint azom van. és si szerint is. egy biztos: mindkettejüket megemeltem. jóvolt.

na, a zavaros benyomásokról meg annyit, hogy félig nosztalgia, félig trip volt a mai összeülés. idióta dolog majd' huszonnégy évesen a kamaszkori zavart, megfelelési vágyat, szerencsétlenkedést érezni magatokban, ne próbáljátok ki. és tényleg, hat év telt el, de tulajdonképpen nem cáfolok rá magamra. ez valahol ijesztő.

másrészt meg a keserű szájízről annyit, hogy ha valaki boldog, és erre simán képes a hozzájárulásod nélkül, akkor nincs mit tenni és csak örülni kell ennek. szóval most ezt csinálom, és képzeletben írom tovább a listát arról, amit neki köszönhetek. csá, csaj!

egy egészen kicsi keserűség a szám sarkában. tényleg csak néhány csepp, mint a tonik után. tulajdonképpen azt is megszoktam.

kusza és katyvaszos mai banyomásokról később.

vannak olyan dalok amik (de jólesett most így írni, mert tudom, hogy nem moderál ki olvasószerkesztő, hihihi) halálra idegesítenek, mert annyira felhőtlenül jókedvűek. a kaukázusnak a szalai évája pont ilyen. konkrétan a hideg ráz tőle, mert ooooolyan vidám, annyi mindenről szól, amiről nekem mostanában nem. sem. pont azt váltja ki belőlem, amit az, ahogy mondjuk az exnyúl fejti ki, miként kent másnaposan kenyeret a csajának, vagyahogy mások mesélnek idei szabadságukról, egész heti szigetlátogatásról, vagy a zenekarukról a rosszabb napokon. mélységes, undorító, feneketlen irigységet.

el is megyek aludni, úgyis hajnalozok holnap.

csak egy kicsit keseregve
hogy miért van az hogy kevés dolgot kérek, mégis le van szarva
hogy szeretnék elmenni valahova én is, egyrészt dolgozni másrészt paso koncertre
aztán ehhez képest lófasz, inkább rohadhatok a fővárosban, ráadásul olyan kollégával beosztva, akivel éppen csak nem lőpárbajban
és exnyúl, miután megígérte, hogy szerez nekem is beugrót, aztán meg meglepetten pislog, hogy jé, te is akartál
és hogy nem lesz az rossz
hát biztos csak a front meg ilyesmik miatt
de azért most erősen pityergős
szóval lófasz, csak hogy így ismételjem a felvetést
meg hogy sose bízzatok senkiben
és egyáltalán. a fellendülés mindig csak átmeneti.

nem volt olyan egyszerű az a hétvég, mint amilyenre számítottam, ellenben nagyon szórakoztatóan alakult. csütörtökön a borzalmas társasági esemény után egy, ha lehet még borzalmasabbra sikerült eljutni. mindenesetre a díjátadó sokkal viccesebbnek bizonyult, főleg mikor az ingyenkoktélok működésbe léptek. az eddigi legrosszabb caipirinhát sikerült lelocsolnom a torkomon, de ami a nyulat illeti, hát ő sem volt szép. a szakik másnap ordítva röhögtek az egymásról készített felvételeinken, igaz, mi még takonyrészegen sem tudnánk alulmúlni tüncikét, aki két különböző kérdésre ugyanazt a semmitmondó választ tudta adni. (nyúl: "tündi, miért jársz el ilyen eseményekre?...csak mert mindenhol ott vagy!!!!")...

háromórányi alvás után folytattam a tevékenykedést, így péntek estére mára végkimerülés közelébe jutottam. anyuék csomagolásán kívül (nem én őket, hanem elutaztak) nem emlékszem semmire. aznap annyira fáradt voltam, hogy rizsevés közben egy meglehetős kupacot az ölembe szórtam, mert a villát tartó kezem is remegett.

szombaton aludtam kilenc órát (már többet, mint az azt megelőző napokon), megírtam két cikket, majd aludtam még hatot (aludtam, nem írtam). aztán boroztunk és tévéztünk vikivel, végül elhúztunk kétfelé táncolni. ő elment hogy szétsalsázza a csípőjét, én pedig a gödrös züllést választottam, főszerepben szakival, orival és a nyúllal, korai öröm és zuboly koncertekkel.

rég röhögtem ennyit és ilyen sírva.

szeretek a társaság legjózanabb tagja lenni, mert remekül szórakozom, miközben nem vagyok rosszul. de azért az egy üveg bor és az 5 gintonik engem is roppantul felvidított. egy darabig még nem fogom elfelejteni szaki felszólítását arra, hogy nyúl és én nézzünk már magunkra (artikulációs problémák nála forogtak fenn), mert mi sokkal rondábbak voltunk a díjátadó után. vonakodva hittünk neki. nem tudom, voltam-e már annyira zavarban, amikor hárman estek neki a válllamnak a pultnál. az egy huszárvágással nyúlból műbátyámmá avanzsált exnyúltól megtudtam, hogy "szívem, te egy kis erőmű vagy", amin másfél órán át vigyorogtam még, hiszen magamban csak lavinakoncentrátumnak szoktam becézni a pasast. szaki még azzal is biztatott: felállítottam, beleülhetsz! amúgy egy kopott karosszékről volt szó. exnyúl aztán háromszor körbepuszilt, kérdőre vont, hogy elmulattam-e már a tízest, amit "múltkor adott", aztán taxiba pakolt.

úgyhogy kénytelen voltam vasárnap fél háromig aludni. eztán kifőztem-sütöttem mindent a hűtőből, hogy keljenek életre, amíg anyuék haza nem jönnek. úgyhogy most van répacurry, zöldséges barnarizs és grillezett paradicsom. anyuéknak ragu és banános piskóta a mélyhűtőben.

a jól végzett munka örömére elmentem ibibe, ahol nikivel, pótöccsével, eszterrel és tamással sikerült lezárnunk a hetet. niki még mindig prímán vezet, és jó időben reagál a vészhelyzetekre, eszter fétisklubot tervez (vagy nem, majd eldönti) és költözést, tamás már tudja, hol van pityu rétje, és hogy a virslik már nem árthatnak neki többé, mr. islandert pedig egész este figyeltem, tényleg semmi rosszat nem tudtam felfedezni. legközelebb viszek kamerát ;)

kedves társaságom még azt is megértően fogadta, hogy ismét tc-tel álmodtam, sőt, ebben már dr. l is szerepelt. nem, most nem fogom kiírni, de élőben szívesen. bár úgysem érdekes.

nacsókolom, megyek összeszedni magam.

hogy folyamatosan meg akarom írni a kényszerképzetemet, amikor olyan állapotban érek haza, vagy ébredek, de akkor írásképtelen vagyok, érthető okokból kifolyólag. most viszont egyik sem áll fenn, úgyhogy:

az alkohol tényleg méreg, a cigivel és a "rosszal" együtt belemászik a keringésbe, és akkor az ember érzi, hogy a vére sűrű és fekete és keserű. aztán elnyúlik egy kád forró vízben, és látja, hogy a bőre alól szivárog ki a szürkeség.

ezzel majd egyszer kezdek valamit, de most még nem tudom, mi lesz belőle.

ja, és múltkor akartam írni a bátyámról, csak vagy siettem, vagy fáradt voltam. talán most.

mert amikor kislány voltam, még ennél is kislányabb, nem irigyeltem a testvéres embereket, igazából most sem annyira. nyilván ez önzés is. de egy bátyot mindig szerettem volna. akinek falazhatok, mikor éjjel az ablakon elsunnyog metálbuliba, aki először nyom a kezembe vadászt, mondván, hogy most felügyelet alatt vagyok, akivel aztán később el lehet menni rákenrólni, akinek van egy zenekara, és a barátnőimmel eljárhatunk a koncertjeikre csápolni. aki összejön a legjobb barátnőmmel, akinek tudom, hogy a csirke melyik része a kedvence, és aki hozzám vágja az éjjeliszekrényén imbolygó könyvkupac legfelső kötetét, mert korán reggel megyek be a szobájába megkérdezni valamit, de nem engem talál el, hanem egy korsót, amit egy külföldi útján lopott, és egymillió története fűződik hozzá, és apró darabokra törik, és ezért három napig nem szól hozzám.

lehet, hogy nem is baj, hogy egyke vagyok.

(igen, már kisiskolás koromban rájöttem, hogy az embernek nem születhet bátyja. na.)

szóval okoljátok mindenért a nem létező bátyámat, aki nem szocializált kellően normálissá a férfiak kezelését illetően, és nem tanította meg nekem, hogy hogyan kell úgy barátjának lenni egy fiúnak, hogy nem telepszem rá.

na, jóéjt.

ez most erősen úgy tűnt, mintha, pedig azért a pozitívum több volt.
még a házidolgozat-gépelés is jó, ha anya közben mellettem alud, a kutya pedig félig kinyújtott nyelvvel horkol a karosszékben. nem vicc, tényleg képes rá, visítva röhögtem.

aztán niki átgurult értem, sikerült megint 8 körül nekilátnunk a főzésnek, viszont megérte. a borban, fokhagymával, citrommal és házi vajjal (hááháá!) párolt rák citromos kuszkusszal, kazalnyi zöldséggel, illetve a rebarbara-krémes pavlova-torta, s mindez ukrán vörös ill. martini-pezsgővel leöblítve...mmhhhhh.

és mindjárt végzek az első két leadandóval. juhhú.

mindig rácsodálkozom, hányfélét gondolnak rólam az emberek. barátaimnak gondolt népek szerint másfél év után rám un az ember (ez azért sokminden értelmezését segíti így utólag), barátnőnek tartott lány szerint felesleges volt azon parázni, hogy a (már ex)pasimmal nem tudok lefeküdni, mert nincs köztünk összhang, hiszen "bújtál te már ágyba faszival kevesebbért is"; expasi szerint "torz elképzeléseid vannak a szeretetről", illetve "elbasztad". másik expasi szerint biztos minden rendben lesz, ha minden nap rosszmájú, majd bocsánatkérő sms-ekkel bombáz; harmadik férfi pedig úgy érzi, "nincs mit mondanom neki", azok után, hogy két évet inkább keservesen, mint bárhogy lehúztunk egymás mellett, és nagyon szerettük egymást. annyira nincs mondandója számomra, hogy köszönni sincs kedve. ami gyerekes, tapló, bunkó viselkedés. és dühít. főleg egy olyan embertől, aki már harminc is elmúlt.

gratulálok, faszok. békén hagyhattok a hatalmas arcotokkal együtt.

mit mondjak, hát no? ülök az ibolyában egy barátommal, aki hála Istennek a kollégám lett. kortyolom a sörömet, házinyúl varázsa elmúlt (köszikösziköszi), sokat dolgozom és élvezem, tegnap este bandáztunk anyával, lucek felborult csóválás közben, úgy örült a korhely nővérének, amikor az hazaért hajnali ötkor. megismerkedtem egy geodétával, egy szobafestő-mázolóval, nem rúgtak ki, vidámkodtunk vikingasszonnyal rocktogonban, és nyár van, nyár.

tegnap azt hittem magamról, csinos vagyok és vágyakat keltő. jó, tudom, illúziók ezek, de kábé tizenhat éves korom óta nem éreztem így. és most is totál felesleges volt.

aztán még mit meséljek?

formátlan és zsíros vagyok, a tüdőm kátránytól röcög, semmire sincs időm, inkább elmarom az embereket, minthogy megbántsam őket, és ettől aztán nagyon egyedül vagyok.

nyilván gáz lesz visszaolvasni ezt, de legalább eljutottam idáig is.

'mert boldog élet rád csak a lábam között vár'

ezt kaptam kvázi személyes üzenetként extől. nem is tudom, mire várok még.

hát drágáim, józanabbul, de azért túlzásba nem víve a dolgokat. újraitta.
szakítottam a szelíd űzöttel, mielőtt tényleg tönkreteszem, és hát nem tiszta a helyzet. lélekölő a mérlegelés: mivel teszek vele jobbat - ha most véget vetek ennek, ilyen kevés idő után, és magát fogja hibáztatni, vagy ha húzzuk még egy ideig úgy, hogy rossz nekem nagyon, és nem tudok úgy tenni mintha nem lenne az, és ebbe őrül bele?

előbbi mellett döntöttem. és most nem tudom tovább folytatni. VHS. képtelen vagyok.

majd juttassátok eszembe, hogy a bátyámról és álmodásokról akartam írni. ksznm.

Pár szerelmi képzet is így ér néha véget.
Ő nem jön el, te várod, vagy eljön és megbánod.
Mindaz, mi jó lehetne, úgyse lesz már benne.
Hát pár ostoba álmot, a fának nekivágok,
És leások mélyre, az érzet fenekére.
Kitisztul a képlet: míg álmodoztam, tél lett.

mert, persze, már megint itt van.

Délidőben a járdaszélen szalonnát szel a szél.
Szalmakalapban járjuk a várost. A nőm szilvakék
Selyemszoknyában, a szemében denevérvak szerelem.
Elvárja, hogy a séta végén belőle dal legyen.
Egy olyan szép, hogy az agglegények és minden szingli lány
Erre a számra csókolózzon a parkban délután.
Tarka vidámság, pár buja szép szó volna erre jó,
De valahogy ma se csókol homlokon Kozsó.

Maradok aki voltam:
Egy kizsebelt részeg a hóban.
A szívemet elemelték,
Sok nő keresi, hol van.

A nyárfák kertje -mint kelengye- sincs zsebemben rég.
A magasban állok, úgy kiabálok. Mély a szakadék.
Hát nem járok lentre, csak hetente. Úgy vészelem át,
Hogy benzinként a szervezetbe komlóvirágteát
Húzok a kútból, a fehér habját későbbre elrakom.
Majd abba' fürdök, ha szólnak a kürtök azon a szép napon,
Mikor lejönnek értem mennyei vértben lifttel az angyalok,
És fülembe súgják: "Máshol telnek eztán a holnapok!"

elhaló sikoly. most erre fussa.