Délidőben a járdaszélen szalonnát szel a szél.
Szalmakalapban járjuk a várost. A nőm szilvakék
Selyemszoknyában, a szemében denevérvak szerelem.
Elvárja, hogy a séta végén belőle dal legyen.
Egy olyan szép, hogy az agglegények és minden szingli lány
Erre a számra csókolózzon a parkban délután.
Tarka vidámság, pár buja szép szó volna erre jó,
De valahogy ma se csókol homlokon Kozsó.

Maradok aki voltam:
Egy kizsebelt részeg a hóban.
A szívemet elemelték,
Sok nő keresi, hol van.

A nyárfák kertje -mint kelengye- sincs zsebemben rég.
A magasban állok, úgy kiabálok. Mély a szakadék.
Hát nem járok lentre, csak hetente. Úgy vészelem át,
Hogy benzinként a szervezetbe komlóvirágteát
Húzok a kútból, a fehér habját későbbre elrakom.
Majd abba' fürdök, ha szólnak a kürtök azon a szép napon,
Mikor lejönnek értem mennyei vértben lifttel az angyalok,
És fülembe súgják: "Máshol telnek eztán a holnapok!"