zajlás

mintha janikovszky éva írta volna annak idején az egyik kedvelt karakteremről - megvan, burián ágnesről az aranyesőben -, hogy olyanok az ő gondjai, mint a jégtáblák, folyton maguk alá nyomják a másikat. vagy valami ilyesmi. a lényeg, hogy a nagyobb bajok szinte el is takarják a kisebbeket, de mivel jég, látszanak azok is, csak halványabban. hát ma nagyon ilyen volt a nap.

megküzdöttem egy 78 oldalas tvsz-szel, majd ezzel felvértezve to-s nénivel. másfél órát álltam sorba, kínomban már a to hirdetményeit javítottam ki ceruzával, mind nyelvhelyességileg, mind helyesírásilag. és mindent megtudtam, amit akartam: például, hogy abba kötöm a szakdolgozatomat, amibe akarom. így hát reszkess világ, batikolt vászonnal borítva támad mind az 50 oldal...

időrendileg eztán mamust is kigurították a műtőből, a helyzet elég rossz. mást nem lehet tenni, csak remélni. erről bővebben nem.

más:

gyönyörű gyermek: űrbenlebegés, érzékelhetetlen végtagokkal. nem is tudom, merre van a fölfele. nehézaboldogságtólbúcsútvenni, illetve viharkénttombolmáááramesszitávol. aztán, több órányi hallgatás után megszólal mégis, és elmondja, amit hónapokkal ezelőtt szerettem volna hallani tőle, és elárulja a gyűrűt, de brünhilde ez esetben tanácstalan. szóval ezt már ép ésszel bajosan.

szelíd űzött: kerülgetünk, kerülgetünk, a lábunk beleakad a gondosan kiérlelt szimbólumainkba. összenézéstől pirulva, csendesen, egymás mellett, mert ez is jó. aztán menekül, messzire nagyon, de egy üzenetet azért küld, ami minden-esszencia: szeret, nevettet, fáj, és olyan, mint ő.

kegyetlenszirmos: parafrazálnék csak - csendben ignoréra tett, ez pedig tán a legjobb volt, amit tehetett.

hű, aludnom kellene.