nouvelle vague-tól az ever fallen in love szólt, mikor tegnap sikáltam a konyhapadlót, és rágyújtottam, a falnak vetve a hátam, és sirattam az elmúlt nyarat, életem eddigi legjobbját, nagyon.

de azért minden oké.

kitört rajtam az év ezen szakában számomra szokásos lelki devla (a fizikai még tart), és skippelem a dalokat, amiket május óta hallgattam, nem nézem meg a fesztiválvideókat és bele se merek gondolni, milyen jó volt ez a pár hónap. csalafálások nikivel, sörözések barátokkal, reunion az ibolyával, sok szesz, sok móka és kacaj, utazások, rengeteg koncert (főleg paso és carbon, de az előbbiek vááááhááá), fesztiválok, különköltözés, a hatalmas koppanás (igen, ez is jó volt, már nagyon jókat röhögök mr. kisfaszon), a fotósviking, nyúl távolodó emléke, az, ahogy majdnem meghaltam a szerb határon, amikor sütit tömött a számba a tunéz (igen, direkt, baszki) rendőr, és hogy mikor páriának hittem magam, színre lépett rasztaman. fokozhatatlannak tűnik.

igen, most jó nekem, kérlek, ne rontsd el. a barátságom nem kell neked, mást nem adhatok. ha ezt tiszteletben tartod, oké, és kérlek jelezd azzal, hoyg nem írsz több pikírt sms-t, mert ha kedvesen válaszolok, gorombán reagálsz, ha meg nem válaszolok, gorombán reagálsz. ez nem jó így. köszönöm.

a fenti üzenet olyan embernek szól, akiről nem tudom, csak valószínűsítem, hogy olvas.