elégia és halotti beszéd egy hajfonathoz
küzdöttél és elhulltál. nézd,
tenyeremen kanyarogsz most,
és illatod lélegzem, befelé, kifelé.
de nem csavarlak ujjam köré:
szétszállnál, eltűnnél. mosolyba csomagollak,
iktatlak a lélek, s a gerinc közé.
ha kínom lesz, majd a szívemre raklak.
vagy máshol kereslek, s rémülök,
hogy serceg tenyerem alatt hűlt helyed.
(a rím-és ritmusalkotás igénye nélkül, magamat költőnek egyáltalán nem képzelve, eszter kérésére.)
