most aztán ezerrel tényleg.
milyen furcsa már, hogy amikor segítesz, ápolsz, összekaparsz, gyógyítasz, akkor egy idő után úgy érzed, mintha a saját teremtményedről lenne szó, te csináltad, te vigyáztál rá, a tiéd. holott lófaszt. alázat, anyám, alázat. ez kell.
azért mégsem biztos, hogy teljesen egyedül vagyok - gabesz megjegyezte, hogy a gyógyszereimre számíthatok, aztán persze kiderült, hogy én értettem gonosszá a megjegyzést -, egyelőre keresik, hogy ki, mi, miért lakik bennem.
annyit mondanék még, hogy niki, tamás, és a legcsoroszlyább ruhám.
és most megyek, és amíg meg nem lesz a vizsgálat, hivatalosan is a legrosszabbra számítok, hogy bármi történjék is, minél többet éljek.
