két dolgot is be fogok vásárolni holnap - ha sikerül, meg odaérek időben: a return of the pannonians-t, illetve egy új köldökpiercinget, amit anyuval láttam múltkor. pont olyan, mint a kedvenc meggyes fülbevalóm, piros és zöld és csillogvillog. pont idióta gyermeki énemnek való.
a péntek este amúgy a paso jegyében telt, ami egyébként kurvajó volt. a csizmáskandúr viszont annyira halálosan borzasztóan rossz, hogy végig benny hillt haluztam, amint egy nagymellű meztelen szőke után fut. ááá. a lábaimat mindenesetre széttáncoltam, ezért muszáj volt másnap éjjel rámozognom egy kicsit, azt artemovszk helyett a marco polo felé véve az irányt (oké, tudom, olyan már nincs, mostmár after music club), ahol, ha idegtépőn sokára is, de az another day muzsikált. azisjóvót.
összebarátkoztunk egy prímán fotózó kedvesemberrel, aki már minket is sokszor lekapott, meglehetősen előnytelen vagy kompromittas képeket alkotva imígyen. de akkoris: sztárok vagyunk!
összeállt továbbá a vágyamtárgya; A Férfi, száz ponttal körülírva. jaj, hallom ám a hördülést, de hát az a helyzet, hogy egyikből sem lehet túlzottan engedni. sőt, ezek olyanok, amikből nem szabad. tudom ám, hogy nem vagyok oylan hűbazmeg-lány, akinek van jogalapja ezt összeírni, de akkor is. egyedülálló vagyok, és ez most jár.
vadászom továbbá a lakást lelkesen, most új jelöltet találtam, holnap fel is hívom a tulajt, és reménykedek. köki ugyan nem a világ közepe, de a világ közepén nem is kapnék ekkora és ilyen lakást. ugyehogy. meg hát megláttam és erősen szimpatikus volt. mindjárt be is linkelem.
todo
2008.02.17. 23:41 cigarettachick
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://cigarettachick.blog.hu/api/trackback/id/tr50343550
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.